Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


MAYDAY! TARZANVÍZ S.O.S.

Gyorsan írok, mert Rogertől, a kedvenc ápolómtól, akivel nagyon jóban vagyok, igen lesújtó híreket kaptam. Roger még a vizit előtt elmondta nekem, hogy a tarzanvizet teljesen eltitkolták a széles nyilvánosság elől, gyakorlatilag senki nem tud róla semmit, rajtam és Rogeren kívül. Roger is csak azért hisz nekem, mert már a zambézi dédapja is tarzanvizet ivott kiskora óta. Roger maga csak 54 évesen kezdte el a tarzanvíz ivását még 1769-ben, de azóta is minden szökőévben megiszik pár cseppet január 29-én 0 óra 0 perckor.

Szóval Roger mondta, hogy találjunk ki gyorsan valamit, leginkább szökjek meg innen, mert a jövő héten át karnak helyezni egy sokkal szigorúbban ellenőrzött osztályra, a „feltalálók” közé, ahol nemhogy fészbúk, de még net sincs! A feltalálók osztálya nem egy rossz hely, ismerek onnan pár embert a sétálóról, pl. a Zsindelyfalvi Bélát, akit a biorezonátoros infrafrekventív plazma- minierőműve miatt csuktak oda, vagy a Tóth Karcsit, aki a multiverzum spekrum-vektor energiát tudja befogni és tárolni egy kis kínai balzsamos tégelyecskében. Emiatt mondjuk a B-szárnyban, ahol a feltalálókat tartják, nem is kell fűteni meg áramot használni, meg világítani sem. Na mindegy, végül is szívesen mennék közéjük, de a tarzanvíz miatt nem tehetem! Az nem lehet, hogy eltitkolva maradjon! Állítólag ott van Ikar Oszkár is, aki tud repülni, de őt nem engedik sétálóra, mert úgy gondolják, hogy simán elrepülne, és ebben minden bizonnyal igazuk is van. Ott őrzik a Lacikát is, aki egy agybővítőt talált fel, beszéli a világ összes nyelvét, és olyan nyelveket is tud, amiket csak távoli galaxisokban értenek. Lacika egyébként nagyon okos, mindent tud, titokban még nagy politikusok és tudódok is látogatják. Mondjuk a tarzanívzről is tud, de azt mondták neki, hogy ha beszél róla, akkor nem kap többé gombelemet az agybővítőjéhez, ami sajnos 2 évente lemerül neki. Ha kevesebbet  gondolkodik, akkor 5 évig is bírják az elemek, de azt a a Lacika úgysem bírja ki, mert imád gondolkodni és Istennel beszélgetni! Azt mondja az a legjobb, az Istennel való beszélgetés, ezért ő nem is akar szökni sehova, mert neki mindegy hol gondolkodik és hol beszélget Istennel vagy más bolygók bölcseivel. A Roger azt mondja, hogy Lacika az egyetlen, akinek adnak a tarzanvízből, mert őrá nagyon de nagyon vigyáznak és nem szeretnék, ha megbetegedne, ne adj Isten meghalna. A Lacika viszont kiköpi a tarzanvizet (ezt is a Roger mondta), mert azt mondja, hogy az nek nem kell, mert fölösleges, mert ő agyból mindent el tud érni, amit csak akar, és a tarzanvíz az neki csak málnaszörp.

Tettem fel képet a barátaimról, megtaláljátok őket a *feltalálók* albumban.

 

Szóval a nagy kérés az lenne, hogy terjesszétek az infót, mielőtt végképp elássák és eltüntetik a tarzanvizet és a többi találmányt. Ezekről még írok, ha biztonságos helyre tud szöktetni a Roger.

 

Most mennem kell, az Isten áldjon meg Benneteket Emberek! ...

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

ez ott van !

(kalo, 2012.10.17 17:34)

kmfffffffff